A Társaság a Lakásépítésért Egyesület által szerkesztett otthonteremtési koncepció tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a 2009-ben megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, továbbá évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana. A Construma építőipari szakkiállításon holnap bemutatásra kerülő tanulmányt a kormány figyelmébe ajánlják a szerkesztők. 10 éve egy hasonló tanulmány alapozta meg a kormányzati lakáspolitikát.
Az Otthonteremtési
Program címet viselő anyag abból indul ki, hogy a jelenlegi évi 140 milliárd
forintos lakástámogatás helyett a bruttó hazai termék 1,5%-át (375 milliárd
forintot) elérő állami szerepvállalás szükséges. Miután a jelenlegi támogatás
gyakorlatilag a forinthitelek kamattámogatása, a kamatláb csökkenésével -
illetve az euró bevezetésével - ez az összeg felszabadul. A másik alapelv az
előrelátás: a tervezett forráshoz biztos, hogy hozzájut a lakásszektor.
Az új lakás építéséhez, illetve vásárlásához egy gyerek után 1 millió, kettő
után 2,5 millió forint szocpol kedvezményt javasol a tanulmány. Múlt év
közepéig - a megszüntetéséig - 900 ezer, illetve 2,4 millió forint volt ez a
támogatás. Csak a telekkel együtt 12-45 millió forintba kerülő lakások után
járna a szocpol - amelyet meg is lehetne előlegezni - és az állam rögzítené a
minimum és maximum négyzetméterárat. Aki maga épít, annak a költségek 70%-áról
számlát kell adnia.
Az adott évi költségvetés tartalmazná az éves szocpol keretet, amelyből
támogatáshoz a jelentkezés sorrendjében lehetne jutni. Évi 20 ezer lakás ilyen
támogatása - 2,5 milliós egyéni szocpolt feltételezve - 50 milliárd forintba
kerülne.
Használt lakásoknál a félszocpolt hozná vissza a program
Kamattámogatás a fővárosban 45 millió, vidéken 30 millió forint vételárig,
illetve építési költségig járna új lakásra felvett hitel után. Használt lakásnál
35, illetve 25 millió forint lenne a határ. Korszerűsítésnél a hitelt maximálná
a tanulmány, mégpedig 5 millió forintban. Alapesetben a vételár - építési
költség - fele lehetne a hitel, két vagy több gyermeknél 60%, a közszféra
alkalmazottainál pedig 70% lenne a limit.
A hitelezést az MFB és az FHB végezné a lakás-takarékpénztárakon keresztül, de
bekapcsolódhatnának a kereskedelmi bankok is. A támogatott hitel kamata a
mindenkori jegybanki alapkamat lenne, amely felett 2-3% kezelési költséget
fizetne az állam. A kedvező kondíciók érdekében az állam garanciát vállalna a
lakáshitelek visszafizetésére.
Az elképzelés szerint lakásépítő cégek is kaphatnának kamattámogatást, de ennek
feltételt szabnának. Ezek: 30%-os önerő, 20%-os előértékesítés, és előírt
referenciák. A projektcégeket kizárnák az ilyen építésekből.
Személyi jövedelemadó jóváírás az építést, vásárlást követő első 5 évben
járna, mégpedig a törlesztőrészletben lévő kamat-részt lehetne leírni. Például
egy 45 milliós, 70%- önerővel vásárolt lakásnál 7%-os kamat mellett 2,2 millió
forint lenne a jóváírás éves maximuma. Az adókedvezmény csak akkor járna, ha az
építési költség egészét számlával igazolja az építtető.
A koncepció - az uniós szabályokkal összhangban - 5%-os áfát javasol az
építőanyagokra. Illetéket 25 milliós vételárig nem kellene fizetni.
Bérlakásépítés
A program egy ezer lakásos pilot-projekttel indulna, de cél az évi 5-10 ezer
lakás. Alapvetően két modell közül kellene választani. Az egyik a hitelből
felépülő bérlakások hitelkamatait támogatná. Ennél ezer lakás felépítése - 20
éves futamidő alatt - 11 milliárd forintjába kerülne az államnak. A
tőketámogatásos modellnél évi 5 ezer lakást 40 milliárdos támogatással
lehetne felépíteni. Ha uniós pénz adná a tőke felét, akkor támogatás nélkül
működne ez a rendszer.
A program számol azzal is, hogy a magántulajdonú lakások egy része bérlakássá
válik. Erre kerülhet sor akkor, ha a panelből másik lakásba távozottaktól az
önkormányzat veszi meg a lakást, és azt bérbe adja, vagy ha a hitelt
törleszteni nem tudók lakásaival történik ugyanez. Az idősek apartman házakba
költözhetnek, amelyek bérét a saját lakásuk bérbe adásából teremthetik elő.
A program erőteljesen ösztönözné az előtakarékosságot a
lakás-takarékpénztárakon keresztül.
Nem kell többé szaladgálnia bankról bankra!
A hitelügyintézéshez kérje segítségünket!
Érdeklődni: 06/30/3140123
Kérjen ingyenes hitelajánlatot itt!
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123
2007. január 6. óta Ön a
látogatónk.