Megmozdult a
svájci jegybank. Emelkedik a kamatszint!
A svájci jegybank 25 bázisponttal megemelte az irányadó kamatlábat, így az alpesi országban a kamatszint tavaly decemberhez képest mostanra már több mint kétszeresére emelkedett.
Ennek ellenére Magyarországon az euróalapú kölcsönökhöz viszonyított kamatelőny az idén nem csak megmaradt, még jelentősen nőtt is. Az Erste, a Raiffeisen, a HVB és a K&H Banknál is azt válaszolták, hogy továbbra sem terveznek kamatemelést a svájcifrank (CHF)-alapú hiteleknél, az OTP még elemzi a helyzetet. A CHF-alapú kölcsönök törlesztőrészletének kismértékű emelkedését valószínűsítik a CIB Banknál, de ezt sem a kamat, hanem a keresztárfolyamok esetleg kedvezőtlen változása miatt. A svájcifrank-alapú hitelek – fejtették ki a K&H-nál – a londoni bankközi kamatszintekhez (LIBOR) árazottak. A piacot nem érte váratlanul a svájci jegybank mostani lépése, sem az időzítését, sem a mértékét tekintve; a piac széles körben várta, sőt a hozamokba már most beáraztak további egy-két 25 bázispontos emelést a következő két évre. A svájcifrank-alapú hitelek kamatkondíciói – állították az MKB-nál – így ezután is kedvezőbbek maradnak, mint az euróalapú hiteleké. A különböző hiteltípusoknál egyébként különbözőképpen alakul a „kamatolló”: míg ugyanis a jellemzőnek számító lakáshiteleknél és a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél a svájci frank előnye még mindig nagyon jelentős, a személyi kölcsönöket CHF-ben még az eurónál is drágábban mérik a bankok. Igazán korrekt összehasonlítás persze csak egyedi esetekben tehető.
Forrás: (napi.hu/hirtv.hu)