A Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet (FJSZ) közel 30, lakáscélú kölcsönt nyújtó pénzügyi intézménynél indított vizsgálatot a lakáshitelek feltételeiben bekövetkezett változások kapcsán. Azt igyekeznek áttekinteni, hogy a 2008 októbere, azaz a gazdasági válság kezdete óta végrehajtott módosításokat objektív tényezőkkel alá lehet-e támasztani.
A szervezet arra is kíváncsi, hogy a fogyasztók érdekeinek
mérlegelése hogyan történt a döntéshozatal során, a magukat felelős
vállalatoknak tartó hitelintézetek tettek-e lépéseket az ügyfelekre háruló
többletterhek könnyebb elviselhetősége érdekében. Kérik továbbá, hogy a pénzügyi
szervezetek számoljanak be a lakáshitelekből származó bevételeik, valamint a nem
vagy nem megfelelően fizető adósok számának alakulásáról.
A fogyasztóvédők szerint a lakáshiteles fogyasztók saját lakhatásukat csak akkor
veszélyeztetik, ha már képtelenek fizetni, a pénzintézeteket pedig nem
korlátozták abban, hogy üzleti kockázatuk terheit az egyik legkiszolgáltatottabb
fogyasztói rétegre hárítsák. A szervezet szerint a lakáshitellel foglalkozókat
törvény kötelezi arra, hogy a fogyasztók érdekképviseletét ellátó FJSZ-szel
együttműködjenek.

A kezdeményezés jogosságát mindenesetre mintha több tényező is alátámasztaná.
Korábban az adósokra nehezedő terhek emelkedését egyértelműen indokolhatta a
banki forrásköltségek megnövekedése - ide sorolva a devizához jutási
nehézségeket, az országkockázati felár megugrását, a magyarországi alapkamat
jelentős emelését is.
Nyilvánvaló, hogy mindezek nem egyformán hatottak a különböző bankokra, de még
így is nehéz elképzelni, hogy a változtatások mértékénél a táblázatban
kimutatott eltéréseket csak a tényleges változások indokolhatták. 2009 elejére
azután durvábbá váltak a változások, úgy tűnik, hogy ezek a módosítások legalább
annyira üzletpolitikai, mint piaci okokkal magyarázhatók. A meghökkentően nagy
különbségek ezzel együtt legalábbis némi magyarázatra szorulnának.
forrás: penzcentrum.hu
A hitelügyintézéshez kérje ingyenes segítségünket!
Érdeklődni: 06/30/3140123
Kérjen ingyenes hitelajánlatot itt!
NÁLUNK
TELJESEN INGYENES A HITELÜGYINTÉZÉS!
SEM ELŐRE, SEM UTÓLAG NEM SZÁMÍTUNK FEL REJTETT DÍJAKAT!
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123