Lakáshitel támogatás. Ha felmondanak, akkor is jár!
Nem szűnik meg a közszféra dolgozóinak lakáshiteleihez adott állami kezesség a közigazgatást érintő átszervezés következtében.
Ez áll a Pénzügyminisztérium közleményében.
A közszféra átszervezése miatt
megszűnő álláshelyeket betöltők korábban felvett lakáscélú hiteleihez adott
állami kezesség valamennyi érintett esetében változatlanul fennmarad, emiatt
senkinek nem kell a törlesztés terheinek megnövekedésével számolnia.
A közigazgatásban dolgozók állása megszűnhet a munkáltató intézkedésével, azaz
felmentéssel, a felek közös megegyezésével, de dönthet úgy is az érintett, hogy
jogviszonyát lemondással szünteti meg. Közös megegyezés és lemondás esetén a
kezesség továbbéléséhez egyszeri kezességvállalási díj megfizetése szükséges: ez
annak az összegnek a 2 százaléka, amelyre az állami kezesség vonatkozik.
Amennyiben a foglalkoztatott jogviszonya felmentéssel szűnik meg, külön díj
nélkül is változatlan formában él tovább az állam által vállalt garancia – írja
a közlemény. A közigazgatás megkezdett átszervezése kapcsán megszűnő álláshelyet
betöltők jogviszonyát – az érintett eltérő szándéka hiányában – a munkáltató
felmentéssel szünteti meg, így a kezességgel biztosított lakáshiteleket felvevők
kezességvállalási díjat sem fognak fizetni.
(forrás: pénzcentrum.hu)