A hitelezési válság hatására felértékelődött a megtakarítások szerepe a lakosság körében. Az egyik kedvező megtakarítási lehetőség a lakástakarék szerződés, mely az állami támogatásnak köszönhetően a bankbetéteknél magasabb hozammal kecsegtet, hitellel egybekötve pedig alacsonyabb havi részleteket eredményez az adósoknak. Hétfőn indult cikksorozatunkban Oszlányi Zsolt, az OTP Lakástakarékpénztár Zrt. elnök-vezérigazgatója válaszol a leggyakrabban felmerülő kérdésekre.
Pénzcentrum: Milyen folyamatokat figyeltek meg
2009-ben (betétállomány, szerződésszám), fokozódott-e a megtakarítási
hajlandóság?
Oszlányi Zsolt, az OTP Lakástakarékpénztár Zrt. elnök-vezérigazgatója: Az
OTP Lakástakarék 2009-ben több mint 79 ezer szerződést kötött, mintegy 116
milliárd forint szerződéses összegben. A megkötött szerződések száma a korábbi
évekhez viszonyítottan csökkent, azonban a csökkenés nem a megtakarítási
hajlandóság változásából fakadt. A lakás-takarékpénztári megtakarítás iránti
érdeklődés töretlen. Egyre több ember ismeri fel az öngondoskodás
szükségességét, illetve azt, hogy ennek révén szinte bármilyen lakáscél állami
támogatással valósítható meg. Az ügyfeleink egy része jelenleg már a második
szerződése, második megtakarítási ciklusában takarékoskodik.
Ami az új szerződések csökkenő számát illeti, az 2009-ben a kereskedelmi banki
deviza és forint lakáshitelezés csökkenésével volt összefüggésben. A
lakástakarékkal kombinált lakás- és szabad felhasználású jelzáloghiteleket
korábbi években nagy számban felvevő ügyfelek köre az a szegmens, amelynek
szerződései hiányoznak a tavalyi szerződéskötési portfólióból. Egyéb
ügyfélkörökben a szerződéskötések száma és szerződéses összege mindenütt
meghaladta a bázisidőszaki teljesítményt.
Pénzcentrum: Hogyan alakult a lakástakarékra vonatkozó betétállomány gyarapodása
2009-ben? Hogyan változott az elmúlt évben a lakástakarékkal egybekötött
hitelfelvételek száma?
Oszlányi Zsolt: 2009-ben az OTP Lakástakarék megtakarítás állománya
(betét+állami támogatás) a 2008-as adatokhoz viszonyítva 6%-al növekedett,
összesen meghaladja a 163 milliárd forintot, mely 9 milliárd forinttal magasabb
az előző évhez képest. A növekedés mértéke a korábbi évekhez viszonyítva
mérsékeltebb volt, melyben a 2009-ben kifizetett szerződések nagyobb száma
játszott szerepet, de mindent figyelembe véve, az év végi betétállomány az OTP
Lakástakarék fennállásának legmagasabb állománya. A lakástakarékkal kombinált
hitelek aránya a bevezetés óta folyamatosan nő, állományi aránya jelenleg
meghaladja az 50%-ot.
Az igénylők milyen arányban éltek vásárlási, építési, felújítási vagy egyéb
céllal?
A kiutalásban részesült ügyfeleink mintegy 7%-a lakótelek, lakás, családi ház
vásárlására, cseréjére, mintegy 3%-a lakóingatlan építésére, bővítésére, zöme,
mintegy 62%-a felújításra, korszerűsítésre, helyreállításra, illetve közművek,
kommunális létesítmények kialakítására, mintegy 28%-uk lakáscélú hitel
kiváltására fordította a felvett összeget.
Pénzcentrum: Mit tesznek azokkal az ügyfelekkel, akik nem tudnak rendszeresen
fizetni?
Oszlányi Zsolt: A lakás-előtakarékosság olyan megtakarítási forma,
amelyben az ügyfél a választása szerinti előre meghatározott idejű és összegű
havi rendszeres betétbefizetést vállal, és ennek szerződésszerű teljesítése
esetén kiutalásban részesülhet. A konstrukció rendelkezik egy beépített
automatikus mérőszám rendszerrel (ez az úgynevezett havonta megállapításra
kerülő értékszám), amely az ügyfél pénztári teljesítményét méri, nevezetesen
azt, hogy milyen rendszerességgel, mikor, milyen összegű betétet helyezett el,
és azt mennyi ideig tartotta a pénztárnál. A pénztár minden (több százezer)
ügyfelszerződésére minden hónap végi zárással új értékszám kerül megállapításra,
mely alapján a szerződések értékszámnagyság szerinti sorban állnak. A szerződés
kiutalásának egyik feltétele az előre meghatározott minimális értékszám elérése.
Amennyiben az ügyfél valamilyen okból időlegesen, vagy tartósan nem tudja a
betétbefizetési vállalását teljesíteni, illetve azt akár bejelentett módon
szünetelteti, akkor azt a rendszer automatikusan észleli, és a havi záráskor az
értékszáma nem a modellszámítás szerinti - a szerződésszerű teljesítés esetére
előre meghatározott - mértékben növekszik. Ez azzal jár, hogy a szerződés
kiutalása (kifizetése) tolódik. Ugyanakkor a pénztár lehetőséget biztosít arra,
hogy az ügyfél a betételmaradását pótolja és további rendkívüli
betétbefizetéssel a szerződését helyre is állíthatja, amelyben az OTP Bank
országos fiókhálózatában konkrét számításokkal is segítséget tudunk nyújtani.
A lakás-takarékpénztár kollektív előtakarékossági rendszere tehát a
betétbefizetés szempontjából rugalmas, a betétbefizetések elmaradásainak
következményeit illetően pedig önszabályozó rendszer, így a pénztár e
tekintetben külön nem jár el. Az ügyfelek a számlakivonatokban kapnak
tájékoztatást szerződésük helyzetéről.
Amennyiben viszont az ügyfél egy lakáshitelhez vagy szabad felhasználású
jelzáloghitelhez kapcsolódóan kötött hitelre engedményezett lakástakarék
szerződést, ebben a kombinált konstrukcióban a hitel tőketörlesztése helyett
lakástakarék betétbefizetést vállalt, ezért a betétbefizetés elmaradása a
hiteltörlesztés elmaradásával azonos elbírálás alá esik. Ez esetben már a
legelső betételmaradás esetén felszólítást kap a szerződés kötelező
helyreállítására, és ha a betét elmaradása eléri a három hónapot, akkor a
szerződése fel is mondható. Amennyiben viszont az ügyfél egy lakáshitelhez vagy
szabad felhasználású jelzáloghitelhez kapcsolódóan kötött hitelre engedményezett
lakástakarék szerződést, akkor ebben a kombinált konstrukcióban a hitel
tőketörlesztése helyett lakástakarék betétbefizetést vállalt, ezért a
betétbefizetés elmaradása a hiteltörlesztés elmaradásával azonos elbírálás alá
esik.
Pénzcentrum: Mi történik akkor, ha egy lakástakarékkal egybekötött hitel adósa
nem törleszt? Milyen áthidaló megoldást tudnak kínálni?
Oszlányi Zsolt: A lakástakarék betételmaradása a hitelszerződés szerinti
tőketörlesztés elmaradásával azonos megítélés alá esik. Ez azt jelenti, hogy a
kölcsönszerződést a bank akkor is felmondja, ha az ügyfél a bank felé a
törlesztési kötelezettségének eleget tesz, de a lakástakarék oldalon 3 havi
betételmaradás mutatkozik. Áthidaló megoldásként jöhet szóba betételmaradással
rendelkező ügyfél esetén az OTP Lakástakarék szerződésre teljesített összeg
csökkentése 6 hónapra - a minimum vállalandó összeg ezer forint. Ha az ügyfélnek
még nincs betételmaradása, és szeretne élni a betétösszeg csökkentésével, úgy
ennek tartama 12 hónap lehet.
Az ügyfél élhet a lakástakarék szerződés leválasztásával is. Ezt követően
fennálló tartozását egyenletes törlesztés mellett fizetheti vissza, és
prolongálhatja a hitelét hosszabb futamidőre is. Hátránya, hogy ha a 48 hónapos
megtakarítási időszakot nem érte el az ügyfél, a lakástakarék megtakarítására az
állami támogatás nem jár, tehát célszerűbb a megtakarítást fenntartani, és az
előzőek szerint eljárni.
Nem kell többé szaladgálnia bankról bankra!
A hitelügyintézéshez kérje segítségünket!
Érdeklődni: 06/30/3140123
Kérjen ingyenes hitelajánlatot itt!
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123
2007. január 6. óta Ön a
látogatónk.