Erőszakot szül a hitelválság: nő az áldozatok száma! 2008.10.16.
Az elmúlt hónapokban folyamatosan beszámoltunk a tengerentúli és a brit hitel- és ingatlanpiacon történtekről. Tudjuk, hány százalékkal csökkentek az átlagos lakásárak, mennyivel esett vissza az engedélyezett hitelek száma, de az összesített statisztikák mögött mindig rejtve maradt az egyén. Egyre több család került kilátástalan anyagi helyzetbe és sajnos egy szomorú tragédiának kellett történni, hogy a világsajtó felfigyeljen az emberekre.
Helyszínelnek
a rendőrök Karthik Rajaram házában (Forrás: news.google.com)
A 45 éves Los Angelesi
Karthik Rajaram előbb a feleségével és a gyermekeivel, majd önmagával is
végzett, miután a család minden vagyonát elveszítette. A férfi korábban egy
pénzügyi tervezéssel foglalkozó vállalatnál dolgozott, valamint résztulajdonosa
volt egy másik pénzügyi tanácsadó cégnek is.
A férfi nem tudta megemészteni, hogy - amellett, hogy ő tönkrement - más
családokat is ellehetetlenített. A pénzügyi válság miatt a három gyermeknek is
bűnhődni kellett, ami a rendőrség szerint az egyik leggyalázatosabb tett, amit
csak ember elkövethet.
Hírt adtak egy-két különös esetről is a nemzetközi sajtóban. Egy 90 éves néni
öngyilkosságot kísérelt meg, amikor a végrehajtók megérkeztek a lakásába. A
hölgy már hosszú évtizedek óta ott lakott és a sors pikantériája, hogy csak a
végrehajtás elhalasztásáról szóló határozatot akarták neki átadni. Egy másik nő
- miután eltitkolta még a férje előtt is, hogy tönkrement a család -
búcsúüzenetet hagyott az asztalon és végzett magával, mielőtt kiköltöztették
volna őket az otthonukból.
Már a közhivatalok is felismerték, hogy valamit tenni kell annak érdekében, hogy
ilyen esetek többé ne fordulhassanak elő. A fenti események rávilágítottak, hogy
valamilyen megoldást kell találni a tragédiák elkerülése érdekében. Az elmúlt
hetekben több segélyvonalat is indítottak, ahol az emberek elpanaszolhatják,
hogy milyen nehéz helyzetbe kerültek és tanácsokat kérhetnek a vonal másik végén
ülő szakemberektől.
A tanácsadó szolgálatok képviselői szerint egész nap égnek a vonalak és a
korábbiakkal ellentétben a többség nem lelki okokból szorul segítségre, hanem a
nehéz anyagi helyzete miatt. A kilakoltatások miatt utcára kerülő embereket
kényszerszállásokon fogadják be, de ezek kapacitása is véges. Ezeken a
szállásokon személyesen adnak tanácsokat az embereknek az újrakezdéshez.
Az átlagemberek többségét a mostani helyzet kísértetiesen emlékezteti a
szeptember 11-ei eseményeket követő időszakra és sokan annak is örülnek, hogy
kapnak egy jó meleg pokrócot, amit maguk köré tekerhetnek. A segélykérő
vonalaknál és a személyesen működő tanácsadók mindenkit próbálnak lebeszélni az
öngyilkosságról, mert az nem megoldás a pénzzavar kezelésére.
Az emberek itt elpanaszolhatják, hogy elvesztették mindenüket. Az otthonaikat
végrehajtás alá vonták, az ingóságaikat elárverezték, a munkahelyük pedig
bizonytalanná vált. A szakértők szerint fontos, hogy a bajba jutott emberek
igénybe vegyék ezeket a karitatív szolgáltatásokat, mert a fenti tragédiák nem
ismétlődhetnek meg.
A rendőrség szerint is felfoghatatlan, hogy egy átlagos amerikai család egyik
napról a másikra egyszerűen megsemmisült a hitelválság és egy kétségbeesett apa
miatt. Országszerte több tragédia is történt, de ez borzolta leginkább a
kedélyeket.
A statisztikák szerint nem mutatható ki egyértelmű összefüggés a pénzügyi krízis
és az öngyilkosságok száma között az elmúlt két évben. Történelmileg viszont
igazolható, hogy a gazdaságilag nehéz időkben többen vetnek véget az életüknek.
Bár a jelenlegi helyzet - többek között a nevében - kezd a gazdasági
világválságra hasonlítani, az anyagi veszteségek még nincsenek akkorák, mint
közel nyolcvan évvel ezelőtt.
A tengerentúlon közel négy millióan halmoztak már fel legalább egy havi
törlesztőrészletnek megfelelő hátralékot. Félmillió esetben pedig a bank már
megtette az első hivatalos lépéseket a tartozások behajtását illetően. Ez a
tendencia a mentőcsomagok ellenére az év végéig folytatódhat, vagy amíg a bankok
elő nem állnak egy a jelenlegi hitelek kiváltását ösztönző kedvezményes
hiteltermékkel.
forrás: penzcentrum.hu
A hitelügyintézéshez kérje ingyenes segítségünket!
Érdeklődni: 06/30/3140123
Kérjen ingyenes hitelajánlatot itt!
NÁLUNK
TELJESEN INGYENES A HITELÜGYINTÉZÉS!
SEM ELŐRE, SEM UTÓLAG NEM SZÁMÍTUNK FEL REJTETT DÍJAKAT!