A jelzáloghitel-piacon olyan szintre jutott a jutalékverseny, hogy a hitelek lényegében csak a harmadik év után termelnek nyereséget a banknak. Manapság a szerződéses hitelösszeg 2-3%-át fizetik ki a közvetítőknek a hitelintézetek - írja a Napi.
A jutalék sikerdíj jellegű, tehát összege nem függ attól, hogy a szerződés
mennyi ideig marad a bank könyveiben. Ez azért lehet érdekes, mert a bedőlt
hitelek többségéről már az első évben kiderül, hogy fizetési problémák lehetnek.
Az utóbbi időben már a lízingpiacon is élnek a jutalék-visszaírás eszközével,
mely a biztosítási szegmensben bevett gyakorlat. Ez annyit jelent, hogy az idő
előtt megszűnő szerződés után visszakérik az ügynöktől a meg nem szolgált részt.
A hitelközvetítés terén ez jelenleg nem fordul elő, a nemfizetést ugyanis nehéz
lenne az ügynök nyakába varrni. Arra azonban nem árt figyelni, hogy a közvetítő
nem csak az eredeti hitel folyósításáért kap jutalékot, hanem azért is, ha
később meggyőzi ügyfelét, hogy cserélje le hitelét. Amennyiben az új ajánlat a
piac feltételek változása miatt valóban kedvezőbb, nincs is semmi gond
(leszámítva, hogy az előtörlesztési díjak vélhetően emelkedni fognak), ha
azonban nincs jelentős különbség, ne váltsunk csak az ügynök örömére!
forrás: www.penzcentrum.hu