A jegybanki alapkamat csökkenésével arányosan a két évvel ezelőtti szint (12%) alá csökkent a lakáscélú forintalapú hitelszerződések átlagos teljes hiteldíj-mutatója. Az alacsony kamatok miatt csökkent a bankok betétállománya, ugyanakkor nőtt a forinthitel állomány - írja az MNB jelentése alapján a Világgazdaság.
Az
alacsony jegybanki alapkamat és a devizaárfolyamok nehezen kiszámítható mozgása
következtében ismét egyre nagyobb teret nyer a forinthitelezés, miközben a
devizahiteleiket igyekeznek mielőbb leépíteni az ügyfelek.
A jelenlegi kamatkörnyezetben ugyanakkor kevésbé vonzóak a forintbetétek, az
MNB-jelentés szerint megkezdődött a pénzkivonás a bankbetétekből. A lakosság így
egyfelől nettó hitelfelvevő, másfelől pénzt vesz ki a korábbi akciós kamatokat
meg sem közelítő forintbetétekből.
A lap szerint márciustól 117,3 milliárd forintot vettek ki a forintbetétekből,
míg a devizabetétekbe 19 milliárd forintnyi összeget helyeztek el. A forinthitel
állomány 6,2 milliárddal növekedett januárban (elsősorban a 8,2 milliárdos nettó
hitelfelvétel következtében), ugyanakkor 16,4 milliárd forintot törlesztettek
devizában.
Tavaly összességében 474 milliárd forinttal zsugorodott a lakosság
hitelállománya, miközben 114 milliárdnyi tőkét helyeztek el a magyarországi
bankoknál.
forrás: penzcentrum.hu
Nem kell többé szaladgálnia bankról bankra!
A hitelügyintézéshez kérje segítségünket!
Érdeklődni: 06/30/3140123
Kérjen ingyenes hitelajánlatot itt!
INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123
2007. január 6. óta Ön a
látogatónk.